• 4 percnyi olvasnivaló • Geri 🎻

2020 review: költözés az első COVID-19 hullám kellős közepén

Azon szerencsések közé tartozom, akik pozitív gondolatokkal, mosolyogva tekinthetnek vissza 2020-ra. Tudom, hogy ez nagy kiváltság, hálás is vagyok érte.

2020 (egész évben angolosan, húsz-húsz-nak hívtam, tök menő volt) nagyon sok változást hozott az életemben. Elköltöztem otthonról, egyenesen egy másik városba. Új munkahelyet és ezzel együtt területet is váltottam. Kihívásokkal teli, de sok tekintetben egy szerethető év volt.

Budapestre költöztem

Vidéken születtem és az eddigi életem nagy részét ott is töltöttem. Sosem éreztem magaménak, mindig is hiányzott a pörgés, az emberek, a so called "európai" nagyvárosi élet.

Tudod, amikor nem tudsz olyan niche hobbit mondani, amihez a hozzávalókat nem megrendelni kell a neten, hanem a szaküzletből készletről be tudud szerezni azonnal. Legyen az Mac kiegészítő vagy éppen alapanyagok házi sörfőzéshez. Valahogy nekem ez kell a szabadság érzethez.

Magyarországon csak attól városnak hívunk egy falut, mert bizonyos lélekszám felett van. Az én értékrendem szerint csak az lehet város, ahol

  • az utcán sétálgatva napi szinten többször is hallasz idegen nyelveket
  • hajnal egykor is tudsz házhoz rendelni kaját
  • a lakosság méretéből fakadóan olyan üzleteket is fenntart (van, hogy kerületenként!) amit egy vidéki "város" nem engedhet meg magának
  • olyan újszerű, nemzetközi szolgáltatások is jelen vannak, mint a Wolt, Lime, különböző autó bérlő szolgáltatások és saját kerékpár bérlő rendszer
  • nem kihívás igazi olasz pizzát enni, vagy vegán burgert, vagy padthai-t, vagy bármit amit megkívánsz

Bár bevallom nem éltem az ország összes vidéki nagyvárosában, úgy gondolom, hogy a feltételeimnek Magyarországon csak egy város felel meg: Budapest.

Itt élnek a barátaim, ide köt tucatnyi emlék. Sokszor mikor megérkeztem Budapestre úgy éreztem, hogy végre szabad vagyok. Ne legyen köztünk félreértés, rohadtul nem egy tökéletes hely, de itt végre nem érzem magam limitálva, és ez nekem szempont.

Tökéletes időzítés

Így visszagondolva körülbelül 10 éve tervezgetem, hogy felköltözöm. Soha nem jött össze, mert vagy maradtam barátnő vagy kihagyhatatlannak gondolt munkalehetőség miatt. Vagy szimplán csak mert amikor épp nem volt mi visszatartson, nem volt pénzem felköltözni.🤷🏻‍♂️

2020 volt az év, amikor végre szakítottam ezzel a hozzáállással. Megbeszéltük a barátnőmmel, hogy összeköltözünk. Felmondtam a vezetői állásomat Nyíregyházán és kinéztünk egy cuki kis albit a belvárosban. Bár "nagy lépés" valamelyest nyugodt voltam, mert kaptam vagy 5 állásajánlatot, főleg ex-partnerektől akik szerettek velem dolgozni. Bár más elképzeléseim voltak, az ajánlatuk adott egy adag biztonság érzetet. Barátnőm kékvérű Budai lányka, Ő a kapcsolati tőkéjében bízott.

Az időzítés jobb se lehetett volna. Eredeti tervetk szerint április elején költözünk volna. Március közepén viszont vakarni kezdtük a fejünket, mert jött ez a COVID-19 nevű nyavaja és másról sem lehetett hallani, mint korlátozásokról, arról, hogy emberek ezrei veszítik el egyik napról a másikra az állásaikat és hogy kilátástalan a munkaerőpiac. Ebbe a hangulatba akarunk mi felköltözni?

Április elején már nem volt munkánk se nekem, se a barátnőmnek. Az állásajánlatok elpárologtak, mert a megváltozott körülmények miatt óvatosak lettek a cégek. Nem tudhatták mi vár rájuk, nem mertek befektetni. Mi meg ott álltunk egy kinézett és leokézott albival, hogy mennénk. Ugyan volt pár havi tartalékunk, de hogy írhatnánk alá jó szájízzel egy albérletet, ha nem látjuk, hogy mikorra lesz fix bevételünk? A tulajdonos szerencsénkre nagyon megértő volt. Jeleztük, hogy imádjuk a helyet, és amint tisztázódnak a körülményeink mennénk, ha addig nem jelentkezik rá senki.

Tehát még egyszer: április elején már nem volt bevételünk. Az albérletet nem mertük kivenni. Maradni vidéken már nem akartunk, mert nem volt miért. Óriási szerencsénkre egy családtag felajánlott nekünk egy lakókocsit, hogy húzzuk meg magunkat ideiglenesen ott. Akármilyen szarul is hangzik, ez volt 2020 legnagyobb kalandja. Mai napig boldogan gondolunk vissza rá.

Egyrészt azért, mert a lakókocsi egy baromi nagy amerikai dög volt. Nagyobb zuhanykabinnal, mint amilyet eddig fürdőszobákban beépítve láttam. Francia ággyal, konyhával, nappalival, mindennel. Ha az emlékezetem nem csal, valami 14-17 négyzetméteres alapterülete volt. Mindez budán, egy kieső irodaépület mellett letelepítve. Az épületből volt fixen áram és víz, csiholtam Wi-Fi-t (of course), úgyhogy minden életfeltétel adott volt. Az iroda konyhájában tudtunk kaját készíteni és a fürdőben zuhanyozni és mosni. Kis könnyítés, hogy ezt nem a lakókocsiban kellett megoldani. A COVID-19 miatt nem használta senki az irodát, így full szabadon garázdálkodhattunk ott.

Minden jó ha a vége jó

Két hónapot töltöttünk a lakókocsiban. Reggelente madár csicsergésre keltünk, este ciripelésre aludtunk el. Kibaszott idilli volt.

Reggeli közben a lakókocsi mellett.
Gerike és a mozzarellás rukkolás reggeli.

Napközben a barátnőm azt a bizonyos kapcsolati tőkéjét masszírozta munka gyanánt, én elkezdtem komolyabban is keresőoptimalizálást tanulni, hisz ez volt az a terület amit megálmodtam magamnak.

Gyorsan fogytak a tartalékaink, így körülbelül egy hónapig hajnalonként egy futárszolgálat depójába jártam konténert pakolni. Kemény, pörgős fizikai meló. Én úgy fogtam fel, hogy így legalább nem kedv kérdése a reggeli torna és még fizetnek is érte. Plusz körülbelül reggel 8-ra visszaértem a lakókocsihoz és kezdődhetett a nap. Tök jó érzés volt, hogy már végeztem valamivel mire a többi ember felkel.

Május végére a barátnőmnek lett fix munkája, ami a megtakarításaink mellett elég bevételt jelentett ahhoz, hogy ki merjük venni a cuki kis belvárosi albinkat, amibe beleszerettünk. Június közepén jött a jó hír, hogy felvettek arra a pozira, amire az összes munka mellett a leginkább vágytam. Azóta tanulom és gyakorlom a keresőoptimalizálást.🕵🏻‍♂️

Nincs tanulság

Így utólag azt gondolom, hogy nagyon sok felelőtlen döntést hoztunk, de valahogy nagyon jó vége lett. Össze tudtunk költözni a COVID-19 első hullámának kellős közepén. Oké, két hónap csúszással, de cserébe egy életre szóló kalandot kaptunk (és két hónap trial időszakot együtt, a "hivatalos" összeköltözés előtt 🤫).

Megkaptam azt a pozit, amit a legjobban akartam, ráadásul egy nekem teljesen új területen. Nagyon szeretem ezt a munkát. Elképesztően sokat tanultam az elmúlt ~6 hónapban.

One more thing

Ősszel végeztem egy kisérletet magamon: két hétre letöröltem az Instát és a Twittert a telefonomról (Facebookot eddig sem használtam, fúj). Olyan szinten Twitter függő voltam, hogy korábban ez elképzelhetetlen volt.

Az első napokban még ugyanúgy vittem magammal a WC-re a telefont, mintha lenne rajta mit pörgetni. Egy héten belül viszont világossá vált, hogy valamit rosszul csináltam.

Arra jöttem rá, hogy az agyamat arra kondicionáltam, hogy másodpercenként 100 impulzust kapjon. Folyamatosan. Egyszerűen pörgettem a Twittert és tematikailag össze nem függő érdekes gondolatok, hírek értek. Impulzus, impulzus hátán.

Már egy hét után tisztább volt a gondolkodásom és jobban tudtam figyelni. Nagyon durva volt a különbség. A legnagyobb változás a könyvekkel kapcsolatban ért. Soha nem tudtam leülni olvasni, mert unalmasnak találtam. Nem történt  a könyvekben semmi. Nem jöttek az ingerek olyan gyorsan, mint amihez szokattam magam. Most viszont nagyon szeretek olvasni, és élvezem, hogy 280 karekternél hosszabb, egybefüggő információ ér el hozzám egy témában.

A figyelmem sokkal nagyobb érték, mint gondoltam. Húsz-huszonyegyben igyekszem majd úgy gazdálkodni vele mint az idővel vagy a pénzzel.

👋